2022. március 1., kedd

Helló március: Nemzetközi nő(hó)nap 👸🧕👰👩👧

Kedves Egyedülálló Hölgyek,

A nemzetközi nőnapra való tekintettel különleges meglepetésekkel készültünk erre a hónapra. A videó angol nyelvű, mint ahogy a legtöbb felsorolt esemény is. Magyar nyelvűeket ugyanakkor szintén közzé fogunk tenni.


2022. február 21., hétfő

Ismerkedés kisokos 1. rész: Hogyan lehetnék sikeresebb az ismerkedésben?

Új sorozatunkban különböző kérdéseket fogunk megválaszolni azzal kapcsolatban, hogy az emberek hogyan tudnak sikeresebben ismerkedni. Legelső cikkünkben néhány általános információt osztunk meg és főleg a személyes ismerkedésre koncentrálunk. Tarts hát velünk, hogy megtudd, mik a legfontosabb tényezők ezekben a helyzetekben.

Sokan teszik fel a kérdést, hogy hol ismerkedjenek, illetve hogyan tegyék azt sikeresen, ha csak a külsejük alapján kevesen húzzák őket jobbra a társkereső alkalmazásokban. Vizsgáljuk meg, hogy mit érdemes figyelembe venni és tenni ebben a helyzetben.

1. A vonzás törvényei

A vonzalom egy teljesen szubjektív dolog, mivel mindenki mást talál szépnek. Ugyanakkor egy tanulmány, amely olyan párokat vizsgált, ahol az egyik felet általánosságban véve vonzóbbnak tartották (itt tudhatsz meg többet erről), rámutatott arra, hogy az érzelmek ezekben az esetekben akkor alakultak ki, amikor a felek jobban megismerték egymást. Ezek az emberek tehát a személyiségükkel, intelligenciájukkal, tudásukkal és egyéb interperszonális képességeikkel nyűgözték le a partnerüket, amelyeket mindenki tud fejleszteni és előnyt kovácsolni belőlük. Akár össze is kötheted a kellemeset a hasznossal azáltal, hogy olyan hobbit választasz, amely során emberekkel találkozol, vagy rendszeresen jársz önfejlesztő workshopokra, ahol saját magad mellett másokat is jobban meg tudsz ismerni.


2. Időtényező

Ha az ismerkedésnek ezt a módját választod, ne felejtsd el, hogy ez több időt is igénybe vehet, mint jobbra húzni valakit a társkereső alkalmazásban. Ugyanakkor ha hosszútávú kapcsolatot keresel, az egy nagy előny, ha a másik már tud rólad pár dolgot, és talán azt is látta már, hogy egyes helyzetekben hogy reagálsz mielőtt „hivatalosan” is elkezdtek közösen felépíteni valamit, mivel így már látjátok, hogy mennyire lehettek kompatibilisek egymással. Ez gyakran megtörténik, ha pl. a munkahelyén találja meg valaki az igazit… ami a statisztikák szerint eléggé gyakori, mivel néhány körülmény ideális lehet ebben a helyzetben, amiket a következő pontban tárgyalunk ki.

3. Légy laza!

A legtöbb párkapcsolat látszólag véletlenszerűen indul. Amikor dolgozni/iskolába megyünk, vagy egyszerűen csak a barátainkkal töltjük az időnket, lehet, hogy nyitottak vagyunk az ismerkedésre, de nem erre helyezzük a hangsúlyt. Míg egyesek évekig kollégák vagy barátok maradnak mielőtt elmennek randizni egymással (hogy az 1-es pontban leírtak alapján le tudják vonni a következtetést, hogy a személyiségük összeillő lehet hosszútávon), más helyzetekben kezdettől fogva idegessé vagy rámenőssé válhatunk, mivel már elve különböző elvárásokkal közelítjük meg azokat.

Mindannyian be tudnánk számolni róla, hogy egyedülállóként milyen félelmek és aggodalmak dolgoznak bennünk, de nem ezek kell, hogy meghatározzák, hogy kik vagyunk. Egy potenciális új partner arra kíváncsi, hogy valójában kik vagyunk, milyen céljaink vannak és mi az, amit már elértünk, valamint milyen pozitív dolgot tudnánk az ő életéhez hozzátenni. Ezért bármilyen felületet is választasz az ismerkedéshez, fontos, hogy nyugodt maradj, laza legyél és önmagadat add.

Sikeres ismerkedés csekklista

  •     A külsőd mellett a belsődön is dolgozz. Legyél olyasvalaki, aki jól érzi magát a bőrében és szereti azt, amit csinál, így mindig van miről beszélgetni vele.
  •    Járj el gyakran új embereket megismerni (vagy tölts időt azokkal, akikkel jól érzed magad). Legyél nyitott az új ismeretségekre és arra, hogy lásd, kiből válhat egy hozzád illő partner.
  •       Adj magadnak elég időt ehhez a folyamathoz (nem kell hosszú idő legyen) és vedd könnyedén, hogy a potenciális új partnered a valódi énedet ismerhesse meg.
Sok sikert kívánunk mindehhez! A következő cikkünkben egy másik témát vesézünk ki az ismerkedésen belül.

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

 


2022. február 13., vasárnap

5+1 érdekes tény a szerelemről és a Valentin napról

Ma a szerelem a levegőben van! A párkapcsolati státuszunktól függetlenül ez egy újabb remek lehetőség arra, hogy megtudhassunk új dolgokat magáról a fogalomról és a Valentin napról. Össze is gyűjtöttünk hát 5+1 (valójában még több) érdekes tényt ezekről.

1. Mi a szerelem?

A filozófusok az emberi kultúrák születése óta keresik a választ erre a kérdésre. A magyar nyelv két különböző fogalmat különít el: szerelem (romantikus érzés), és szeretet (a melegség, amit barátaink és családtagjaink iránt érzünk). Az ókori görögök ugyanakkor ennek az érzésnek nem kevesebb, mint 7 különböző típusát ismerték:

Eros

Szenvedélyes, nem túl mély, főleg erős fizikai vonzalmon alapuló kapcsolódás 

Philia

A családunk és barátaink iránt érzett szeretet

Storge

Az a feltétel nélküli szeretet, amelyet a szülők táplálnak gyermekük iránt

Agape

Önzetlen, univerzális szeretet az emberiség, természet és Isten iránt spirituális értelemben véve

Ludus

A flörtölés, játékosság, amit egy kapcsolat elején megtapasztalunk

Pragma

Hosszútávú szeretet, amely idővel megerősödik, ha a felek összhangban vannak egymással és tesznek érte (tipikusan ez történik egy hosszútávú kapcsolatban).

Philautia

Önszeretet – lehet egészséges önbecsülésünk vagy egészségtelen személyiségünk ha túl sok vagy túl kevés van belőle.


2. Szó szerint összetörhet a szívünk

A szerelem a fizikai egészségünkre is sokféle módon hatással lehet. A tudósok néha a függőségekhez hasonlítják ezt az állapotot, mivel mindkét esetben hasonló hormonális és kémiai folyamatok zajlódnak le a testünkben. Ez megmagyarázza, hogy miért olyan nehéz sokszor túllépni egy szakításon.

Vannak ugyanakkor olyan emberek, akik egy hasonló történés után szó szerint kórházba kerülnek összetört szív szindrómával. Ez egy ideiglenes szívbetegség, amelyet gyakran stresszes helyzetek és extrém érzelmek váltanak ki. 

Azt is megfigyelték, hogy a boldog párkapcsolatban élők sérülései gyorsabban gyógyulnak azokéval ellentétben, akiknek kevésbé kiegyensúlyozott a viszonya. A többnejű férfiaknál némileg nagyobb a szívroham kockázata, mint a monogámoknál, mivel több feleség és gyermek eltartása nagyobb felelősséggel és több stresszel is jár.

3. Valentin nap

Bár a legtöbb embert egyetért abban, hogy egy boldog párkapcsolatban minden nap szereted a párodat, a Valentin napot sokan különleges alkalomnak tartják és még túlzásba is viszik a lelkesedést. 2014-ben például Joseph Andrew Dekenipp, aki egy Arizona államban található börtönben töltötte a büntetését, ezt a napot választotta a szökéshez, hogy este a barátnőjével vacsorázhasson. 

A szinglikkel egyetemben ugyanakkor ilyenkor a felnőtt oldalak üzemeltetetőinek sincs okuk az ünneplésre. Ez ugyanis az egyik olyan nap az évben, amikor a legkevesebb bevételre tesznek szert. 

4. Szerelem kétszer

Brazíliában a Valentin napot (vagyis Dia dos Namorados-t) június 12-én ünneplik. Ha tehát nem onnan származol, de tetszik valaki, aki igen, jegyezd meg, hogy két dátumot nem lesz majd szabad elfelejtened. (Vagy úgy is dönthetsz, hogy szingli maradsz és minden év februárjában elutazol egy rövid vakációra Brazíliába). 

Hasonló eltolódások az ünnepek között más módon is előfordulhatnak, ha külföldivel jársz. Ha például te katolikus vagy, a párod pedig ortodox vallású, elképzelhető, hogy ugyanabban az évben két karácsonyt és húsvétot is ünnepelhettek. 

5. Még mindig szingli vagy? Dolgozz rajta!

Még mindig nincs partnered Valentin napra? Sebaj, még nincs túl késő! Végül is hétfő van, és dolgozni mész, nemde?...

Különböző statisztikák alapján az emberek kb. 25%-a munka közben ismeri meg a párját. A második leggyakoribb mód a barátokon keresztüli megismerkedés, míg a társkereső alkalmazások és egyéb platformok hátrébb vannak sorolva a listán. Ez részben annak tulajdonítható be, hogy míg az előbbi két helyzetben igyekszünk önmagunkat adni és természetesen viselkedni, egy társkereső alkalmazásra már különböző elvárások tudatában regisztrálunk és másképp közelítjük meg a folyamatot.

+1 Az 5 szeretetnyelv

A Valentin nap keretein belül főleg azt promotálják, hogy ajándékok vásárlása által fejezzük ki a másik iránti elkötelezettségünket, de minden bizonnyal nem ez az egyedüli lehetséges módja ennek. Gary Chapman 5 különböző kategóriát alakított ki aszerint, hogy az egyes embereknek milyen szükségletek a legfontosabbak egy kapcsolatban, ezeket nevezzük az 5 szeretetnyelvnek. Míg egyesek számára valóban elengedhetetlen, hogy gyakran kapjanak és adhassanak ajándékot annak anyagi értékétől függetlenül, mások egyet vagy kettőt ennél fontosabbnak tartanak a lenti listából:

Elismerő szavak

Gyakran megdicsérni a partnerünket, pozitív szavakkal nyilatkozni róla és arról, amit tesz

Testi érintés

Ölelés, csók, fizikai közelség

Szívességek

Szívességeket tenni a partnerünknek és segíteni neki különböző feladatokban

Minőségi idő

Együtt lenni a partnerünkkel miközben csak rá figyelünk bármilyen zavaró tényező (pl. TV, telefon) kizárása mellett

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2022. február 10., csütörtök

Február 14: Boldog... bor napját???! 🍇🍷

Eleged van abból, hogy Valentin-napon egyedül borozol? Mutatunk egy alternatívát, amire boldogan koccinthatsz mindenki mással együtt! 🍇🍷 (A videó angol nyelven, magyar felirattal érhető el).

Ha többet szeretnél megtudni a szerelemről és a különböző kultúrákról, kattints a lenti linkekre és nézd meg Facebook oldalunkat, valamint csoportunkat! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2022. február 8., kedd

B💍old💍g nemzetközi eljegyzés napot!

Megtudtuk, hogy ma van az eljegyzés nemzetközi napja.

A képen a kék pólós férfi reakciója erre a lánykérésre mindent elmond: "Ma van az eljegyzés napja, ezért jobb, ha követem a srác példáját!" 💍 😂

Szeretnénk, ha kifejtenétek a véleményeteket ezzel kapcsolatban. Örülnétek, ha azért kérné meg ma a párotok a kezeteket, mert sokan mások is így tesznek, vagy elvárnátok, hogy személyesebb időpontot válasszon, pl. a születésnapotokat? 💍 A választ írjátok meg kommentben vagy a lenti elérhetőségeken:.

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

Jay Shetty: Nyomás alatt szingliként?

Közeleg a Valentin nap! (Igen, tudom, itt csak szinglik vannak…) Ezért hoztam egy üzenetet Jay Shettytől, amit mindenkinek hallania kellene. (A videó angol nyelven, magyar felirattal érhető el).

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2022. január 31., hétfő

Helló, február! 💝🍷🍇

Helló mindenkinek és helló február!

Egy kis szünetet tartunk a blogban, de nem sokáig, mivel mindenki tudja, hogy egy fontos téma kezd aktuálissá válni. Ezzel pedig foglalkoznunk kell:
Hogyan legyünk boldog szinglik (főleg az évnek ezen részében)
A terv tehát erre a hónapra:
Február 8: 💝Valentin nap: szingliként érezzem feszélyezve magam?
11th February: 🍷🍇 Trifon Zarezan: Egy alternatív ünnep, amely mindenki számára örömet okoz február 14-én
17th February: 👫 Olvasói kérdés: Hogyan legyen nagyobb sikerem a nőknél/férfiaknál?
24th February: 💔 Hogyan találjunk új célokat szakítás után? (Januári témánk)

Ha szeretnél egyedülállóként új embereket megismerni és elbeszélgetni velük ezekről  témákról, ajánljuk figyelmedbe Facebook csoportunkat. Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2022. január 24., hétfő

Kell-e változ(tat)nod a párod kedvéért? 💇‍♀️

Ha igen, akkor pedig milyen módon? Jay Shetty segít nekünk megválaszolni ezeket a kérdéseket. (A videó angol nyelven, angol és magyar felirattal érhető el).

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2022. január 20., csütörtök

Tájékozatatás

Kedves Olvasók!

Technikai okok miatt következő bejegyzésünkkel 2022.01.24-én, hétfőn jelentkezünk. 

Köszönjük a türelmet! A lenti linkeken ez idő alatt is elérhetőek vagyunk.

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com


2022. január 13., csütörtök

Hogyan változtasd meg az életed 1 év alatt? 📆

Hogyan fordítsd át az újévi fogadalmaidat tartós változásokba? A Better Ideas nevű YouTube csatornán ehhez kapunk most néhány tippet. A videó angol nyelven, magyar felirattal érhető el.

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com


2022. január 5., szerda

Hasznos magyar nyelvű önfejlesztő oldalak (nem csak) társkeresőknek

Te melyik készségedet fejleszted az idén? Íme néhány hasznos magyar oldal, amely segíthet a döntésben!

Sosem késő új dolgokat tanulni, egy újabb év eleje pedig az egyik legjobb időpont arra, hogy elkötelezzük magunkat ezen cél mellett! Akár egyedülálló vagy és társat keresel, akár kapcsolatban élsz, mindkét helyzetben fontos, hogy folyamatosan fejleszd az interperszonális készségeidet. Szerencsére erre számos különböző módon lehetséges, akár a saját tempódban, otthonod kényelmét élvezve haladva, vagy fizetős csomag vásárlása nélkül is. A Conscious Dating in Budapest Facebook csoport tagjai számára több ilyen jellegű online kurzust is összegyűjtöttünk, amelyek angol nyelvűek, ezért az angol nyelvű blogon lehet róluk részletesebben olvasni ide kattintva.

Magyar nyelvű olvasóinknak szintén szeretnénk segítséget nyújtani az önfejlesztésben, így összeírtunk számukra is 5+1 hasznos oldalt.

1. Némethi Erika önismereti tréner csatornája

Némethi Erika YouTube videói számos önismereti és párkapcsolati kérdést járnak körül, ezáltal pedig segítenek más megvilágításba helyezni azokat. 

https://www.youtube.com/channel/UCDKEjCR4DL60sPQ-_tt3V8g/videos

2. Bilics Tímea – a tudatos társkeresés szakértője

Bilics Tímea társkeresési szakértő egyedi és egyedülálló írásai segítenek megérteni a tudatos társkeresés alapelveit. A Tudatos társkeresés című könyv nagyon jól összefoglalja ezeket, így ha valaki az ideális társ megtalálását tűzte ki az idén fő céljául, ez egy jó kiindulási alapként szolgálhat.

https://www.bilicstimea.hu/blog/

https://www.facebook.com/BilicsTimea.tudatostarskereses

3. Tanulom magam 

Attis csatornája segítségével számos érdekes pszichológiai témát érthetünk meg egyszerűen. Többek között akár azt is, hogy hogyan találjuk meg a szerelmet, vagy hogy mi az összefüggés a több szex és a boldogság vagy házimunka között.

https://www.youtube.com/c/TanulomMagam/videos

4. Titkos tanácsok nőknek – Dóra Gyula

Dóra Gyula videóiban a nők által legyakrabban felvetett párkapcsolati kérdéseket válaszolja meg férfi szemszögből. 

https://www.youtube.com/c/TitkosTan%C3%A1csokN%C5%91knek/videos

5. Férfiak klubja – Bedő Imre

A férfiak számára Bedő Imre videói, írásai, valamint könyvei szolgálhatnak hasznos tanácsokkal. 

https://www.facebook.com/aferfiakklubja

https://www.youtube.com/c/FerfiakKlubjaTV

+1 Be Smart Klub

A Be Smart Klub szervezésében érdekes és informatív előadásokat tekinthetünk meg szezonálisan, a jelen helyzetre való tekintettel online formában egy mozijegy áráért. 

https://www.facebook.com/BeSmartKlub

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com


2022. január 2., vasárnap

A hónap témája: Új év, új én 💇‍♀️

Mostantól kezdve minden hónap elején közzétesszük a tervezett blogbejegyzések címeit. A legelső témánk: "Új év, új én". Ezzel kapcsolatosan az alábbi tartalmak lesznek elérhetőek:

Január 6-tól: Tanulj új dolgokat magadról és a kapcsolatokról: Ingyenes, otthonról elvégezhető kurzusok
Január 12-től: Hogyan változtasd meg egy év alatt az életed
Január 20-tól: Szakítás újévkor: Hogyan tűzz ki új célokat és építsd fel az új életedet
Január 27-től: Magadért változz, ne másért!

Ha bármilyen kérdésed vagy javaslatod van, bátran vedd fel velünk idén is a kapcsolatot a megszokott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2021. december 23., csütörtök

Boldog ünnepeket kívánunk! 🎄

Ezúton kívánunk áldott, boldog, békés ünnepeket! 🎄

Legközelebb 2022. január 6-án jelentkezünk újabb bejegyzéssel. 

Ne feledd, a lenti címeken az ünnepek alatt, valamint jövőre is elérhetőek leszünk!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2021. december 15., szerda

Justine Mfulama 5 tippje, hogyan éljük túl egyedülállő nőként (vagy férfiként) az ünnepeket 🧑‍🎄🎄

  +3 tipp a Conscious dating in Budapest/Tudatos társkeresés Budapesten oldaltól: 🧑‍🎄🎄

1. Felejtsd el a magányt, és vegyél részt inkább a Stay Sane Social Club Budapest által szervezett eseményeken ezekben a hetekben.
2. Vedd fel a kapcsolatot a barátaiddal, rokonaiddal bármilyen módon, amit a jelenlegi járványhelyzet lehetővé tesz. Beszélj az érzéseidről azokkal, akiket már ismersz és megbízhatónak tartasz. Adj időt magadnak mielőtt megnyílsz egy új ismerős előtt.
3. Ha karácsonykor van szabadidőt, de szilveszterkor nem lesz, ez egy nagyszerű időszak az elmúlt év értékelésére. Milyen célokat értél el? Miket szeretnél véghez vinni jövőre? Miért vagy hálás?

Most pedig következzenek Justine Mfulama tippjei:

Te mit tanácsolnál egyedülálló ismerőseidnek az ünnepekre? Oszd meg velünk a gondolataidat a megadott elérhetőségek valamelyikén, vagy a Facebook csoportunkban!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com


2021. december 9., csütörtök

Paul McGee a kapcsolatokról: Hogyan csökkentsük a konfliktust és építsünk jobb kapcsolatokat?

A kommunikáció elengedhetetlen része bármilyen kapcsolatnak, valamint olyasvalami, amit folyamatosan tanulnunk és fejlesztenünk kell. Az alábbiakban Paul McGee néhány értékes tippjét mutatjuk be (a videó angol nyelven, magyar felirattal érhető el):

Amennyiben hasznosnak találod a projektünket, bátran küldd ezt el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken! 

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

2021. december 2., csütörtök

A Facebook társkereső csapdája - Névtelen Csoporttag beszámolója

Amióta feltalálták a társkereső alkalmazásokat, az emberek különböző célokra használták azokat. Mindannyiunknak vannak történetei, és míg egyeseknek happy end lett a vége, másokból értékes tapasztalatokat szereztünk. Az egyik csoporttagunk ma megosztja velünk a saját élményeit.

25 éves, ösztöndíjas, külföldi egyetemi hallgató vagyok Budapesten, Magyarország fővárosában. Nem könnyű az életem: suliba járok, és mellette részmunkaidőben dolgoztam, hogy pénzt gyűjtsek a hazautazásomhoz. Legalább 2 hónapig tartott megszerezni a szükséges összeget (mivel diák vagyok, csak heti 20 órát dolgozhatok, így nem kerestem sokat). 

Egyedül laktam és depresszióba estem a Covid miatti korlátozások, valamint a mérnökhallgatóként rám nehezedő nyomás hatására. Ebben a helyzetben rájöttem, hogy szükségem van egy társra: valakire, akivel kimozdulhatok és megoszthatom az érzéseimet.

Regisztráltam hát a Facebook társkeresőjére, hogy találjak valakit, és matcheltem is egy ázsiai lánnyal. Gondoltam, hogy talán ő lehet az igazi, az a valaki, akit végig kerestem! Megkért, hogy küldjem el neki a Whatsappos telefonszámomat, amit meg is tettem. Elkezdtünk beszélgetni. Én lassan akartam haladni a dolgokkal és jobban megismerni őt. Őt azonban én látszólag nem annyira érdekeltem, hanem inkább a sikeres vállalkozásával és a pénzével akart dicsekedni. 

Észrevettem ezt a mintázatot, hogy csak a pénzről akart beszélni, és meg is mutatta, hogy mennyit keresett a tőzsdéken. Még mindig nem érdekelt túlságosan a pénz, de megígérte, hogy megtanítja ezeket a dolgokat nekem, hogy javíthassak az életkörülményeimen. 

Mivel részmunkaidőben dolgoztam (fizikai munkát végeztem, ahol nehéz súlyokat kellett emelgetnem és arrébb tennem), azt gondoltam, hogy ha ezeket sikerül elsajátítanom, többé nem kell ezeket a feladatokat végeznem. Így pedig a tanulmányaimra is több időt tudok majd szakítani. 

Ő viszont siettette a dolgokat és átvert. Felhasználta az érzéseimet ellenem és rávett, hogy fektessek be pénzt a tőzsdére. Először is letöltette velem a Meta trader 5 nevű platformot (ez egy elektronikus platform, amelyet széles körben használnak a külföldi devizával kereskedők). Ezt ellenőriztem, és eredeti volt, de a bróker oldal, ahol fiókot kellett csinálnom (Absa forex https://absaforex.com/) átverés volt. Ezt nem tudtam, így a végén az összes pénzemet befektettem, ami félre volt téve a hazautamra. 

Csak egy egyszerű diák vagyok, de nemcsak hogy kihasználták az érzéseimet, most már pénzem sincs. 

Névtelen Csoporttag

Hogyan tudjuk elkerülni a hasonló helyzeteket?

1. Legyen önbizalmad és tudd, hogy mit akarsz!

Ezek a történetek általában az erőviszonyok felborulásával kezdődnek. Vagyis az egyik fél magabiztos és tudja, hogy mit akar, miközben a másik kétségbe van esve és látszólag könnyen befolyásolható. Az egyetlen módja annak, hogy ezt elkerüljük, ha dolgozunk magunkon: emlékeztesd magad az értékeidre és egyéb életcéljaidra a nehéz helyzetekben is. Légy hálás azért, amid van ahelyett, hogy kizárólag a nehézségekre összpontosítanál. Beszéld meg azokat olyan emberekkel, akiket már jól ismersz és megbízhatónak tartasz. Tartsd észben, hogy a döntéseidért továbbra is te vagy a felelős, és a megoldást is neked kell megtalálnod. Légy tudatában a valódi szükségleteidnek, és ne érd be kevesebbel!

2. Jelöld ki a határaidat és vedd észre a vörös zászlókat 🚩!

Van egy bizonyos minta, amit megfigyeltem hasonló helyzetekben. Sokszor az emberekben kialakul az az első benyomás, hogy valamiért talán nem kompatibilisek azzal az adott személlyel. Ennek ellenére sokszor adunk neki egy második vagy harmadik esélyt, mivel egyes szükségleteink így is kielégítésre kerülnek, pl. kevésbé érezzük magunkat magányosnak az illető társaságában. Ugyanakkor ha hosszútávra tervezünk, több szempontot is meg kell vizsgálnunk amellett, hogy most éppen hogyan érezzük magunkat. Ebből kifolyólag érthető, ha határokat akarunk felállítani, hogy lássuk, mi az, ami számunkra kényelmes, és mikor állunk készen valamire. Egy boldog párkapcsolatban a másik elfogadja, ha időre van szükséged és tiszteletben tartja a döntéseidet. 

3. Légy türelmes!

Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, általában nem az. Ez a kapcsolatokra és más élethelyzetekre egyaránt vonatkozik. Emiatt fontos, hogy mindig adjunk magunknak időt, hogy többet megtudjunk egy-egy új helyzetről, amibe belekerültünk. Ha úgy döntesz, szeretnél megtenni valamit, ami kívül esik a komfortzónádon, ez teljesen rendben van, amennyiben elég információt sikerült gyűjtened hozzá, és legbelül is ezt érzed. Valami tartósat létrehozni egy folyamat, tehát folyamatos energiabefektetést igényel egy darabig, mielőtt az igazán nagy eredményekből profitálni tudsz. Ugyanakkor minden egyes kis lépés megtétele által értékes képességeket fejleszthetünk ki.  

Összességében véve minden helyzetben fontos, hogy egészséges szinten tartsuk az önbizalmunkat és szem előtt tartsuk a hosszútávú céljainkat. Ha tisztában vagyunk a határainkkal, az szintén segíthet az erőviszonyok felborulásának megakadályozásában az új kapcsolatunkban, valamint azt is elkerülhetjük, hogy ki kelljen lépnünk a komfortzónánkból, amikor még nem állunk készen rá. Elengedhetetlen, hogy mindig adjunk magunknak elég időt, hogy megismerjük a szükségleteinket és minél többet tanulhassunk egy-egy új helyzetből. 

Amennyiben hasznosnak találtad cikkünket, bátran küldd el egyedülálló barátaidnak, ismerőseidnek a csoportunk linkjével együtt! Iratkozz fel Facebook oldalunkra is, hogy ne maradj le az új tartalmakról! Bármilyen kérdéssel vagy javaslattal, illetve ha te is megosztanád a saját randizós történetedet, keress bennünket nyugodtan a megadott elérhetőségeken!

A Tudatos társkeresés Budapesten (Conscious dating in Budapest) csapata

https://www.facebook.com/consciousdatinginbudapest

www.facebook.com/groups/consciousdatinginbudapest/

consciousdatinginbudapest@gmail.com

Helló március: Nemzetközi nő(hó)nap 👸🧕👰👩👧

Kedves Egyedülálló Hölgyek, A nemzetközi nőnapra való tekintettel különleges meglepetésekkel készültünk erre a hónapra. A videó angol nyelvű...